5 egyszerű lépés az egészségért és a karcsúbb alakért (nem csak) középkorúaknak

Az évek múlásával már egészen biztosan Te is észrevetted saját magadon, hogy a korábban folytatott életmódod nem feltétlenül működik már tökéletesen.

A 40-es éveidbe lépve ugyanis nagy eséllyel több mindent kell kompenzálnod, kezdve a hormonális dolgokkal, de a szív és érrendszert valamint az izomzatot érintő változásokat sem szabad elhanyagolni. Mai írásomban hoztam neked néhány szuper tippet, amiknek segítségével könnyedén megőrizheted az egészséged 40 éves korod felett is.
 

 

1.) Csökkentsd a só mennyiségét az étrendben!

A sok só nem tesz jót a csontjaidnak, ráadásul különböző kutatások alátámasztották, hogy a változó korban lévő hölgyek csonttörésének kockázata magasabb, éppen ezért a magas sótartalmú étrendet követők esetén a csonttörés valószínűsége a négyszeresére nőhet.

Éppen ezért fontos, hogy odafigyelj erre és kevesebb sót fogyassz az étkezéseid során. Hogy ezt miként teheted meg? Például ne sózd meg a vizet, amikor tésztát főzöl, illetve a megvásárolt termékek esetén is nézd meg, hogy mennyi hozzáadott sót tartalmaznak. Kis lépések ezek, de hidd el az egészséged érdekében nagyon fontosak.
 

2.) A mozgás öröme

A mozgás az egyik alappillére az egészségnek legyen akárhány éves is az ember, ám 40 év felett ez fokozottan igaz, hiszen az intenzív mozgással lehetőséged van karban tartani a tested.

Amennyiben szánsz rá időt és mondjuk csak napi egy órát töltesz sétával, tornával, azzal bizonyítottan csökkentheted a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Járj egyet a közeli parban, sétálj a pároddal, barátnőiddel vagy az unokákkal. A lényeg, hogy ne folytass mozgásszegény életmódot, az egészséged meg fogja köszönni, ha teszel érte.
 

3.) Oké, séta, de hogyan?

Ezt fontos kiemelni, ugyanis a rendszertelen sétának kvázi semmilyen egészségügyi előnye nem ismeretes, ellenben a rendszeres sétáé annál inkább: csökkenti a koleszterinszintet, erősíti az immunrendszert, segít a jobb alvásban, javítja a szellemi teljesítőképességet.

Ezenkívül pedig csökkenti a stressz, a vérnyomást, sőt még a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. Sétálj rendszeresen, a jó levegőn, akár társaságban. Akár valódi testedzésként is megélheted, melyhez nem kell mást tenned minthogy hol gyorsabban, hol lassabb tempóban sétálnod, azaz intervallumokban gondolkozva. Tehát ez nem egy andalgós sétálgatás lesz, hanem egy sport tevékenység.

 

4.) Apropó, alvás…

Az alváshiány rendkívül komoly egészségügyi kockázatokkal jár, ami lehet szellemi leépülés, elhízás, szívbetegség, cukorbetegség és akár depresszió is. Éppen ezért az alvás minősége minden életszakaszban jelentőségteljes, ám 40 felett kiemelt jelentőséggel bír.

Hogyan tudod javítani az alvásod minőségét? Nos, fontos, hogy alakítsd ki a napi rutinod! Tudd mikor fekszel le és mikor kelsz fel, emellett pedig fontos, hogy nap folyamán megfelelő ételeket fogyassz és persze mozogj is.

Kerüld az alkohol és kávé fogyasztását, a hálószobád pedig optimális esetben legyen hűvösebb, mint a többi helyiség. Aludj sötét, csendes szobában, a matracod pedig legyen kényelmes. Ügyelj rá, hogy semmi ne vonja el a figyelmed az alvásról, ne pittyegjen a telefonod, ne szóljon a tévé, ezek ugyanis mind negatívan befolyásolhatják az alvásod minőségét.
 

5.) Mindennapi vitaminod

Fontos, hogy szedj a korodnak megfelelő vitaminkészítményeket, melyekkel pótolhatod a különböző nyomelemeket és ásványi anyagokat a szervezetedben. Figyelj a kalcium és D vitamin bevitelére, ezek ugyanis erősítik a csontjaid, ez ugyanis a 40 feletti hölgyek számára nagyon hangsúlyos szerepet kap.

Ezenkívül próbáld az étkezéseid és egészséges ételekből összeállítani, fogyassz tejet, joghurtot, narancslét, ne riadj vissza a lazactól és a brokkolitól sem, ezek ugyanis rengeteg hasznos vitamint tartalmaz, amire szüksége lehet a szervezetednek.

Hasznosnak vélted a tartalmat? Kiegészítenéd valamivel a listát? Te mit teszel napi szinten az egészséged megóvásának érdekében?

Üdvözlettel,

Katona Zoltán
személyi edző és táplálkozási szakértő

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (166 szavazat, átlag: 4,67 a 5-ből)
Loading...

Megosztom
Share on Facebook
Facebook
0

6 hozzászólás ehhez: “5 egyszerű lépés az egészségért és a karcsúbb alakért (nem csak) középkorúaknak

  1. Köszönöm szépen a jó anácsokat.Sajnos az aktivitáson kell még változtatnom.egy héten egyszer eljárok jógázni de a sétát még nem tudtam beiktatni.remélem sikerül az is.

  2. Sajnos a mozgáson kivül semmit nem tudok megvalósitani a fogyásom érdekében. 63 éves vagyok . Választok tornát, kerékpározok, heti kétszer eljárok tornázni, leginkább jó kis nyújtások vannak amiket szeretek. Beiktattam a jóga tornát is, mostanában kevés időm van rá.
    De: hat tagu családra főzök, minden nap. Az egyik unokám teljesen vegetáriánus, a másik szereti a húst. Férjem húsevő. Lányom mindenevő. Vőm válogatós. No igy, majdnem mindenki kedvére teszek, innentől kezdve mindenből – többfélét amit megfőzök – eszem! Nem tudok ellenállni! Vannak olyan ismerőseim akik megállják hogy még csak meg se kóstolják az ételt, amit főznek, nekem mindenből kell ennem kis tálkával. Este viszont mindig éhes vagyok, 11 óra körül korog a pocim és muszáj ennem mondjuk kakaót mézes kenyérrel.
    Zolinak minden egyes tanácsa értékes számomra de nálam a mozgáson kivül minden kivitelezhetetlen, fenti okok miatt és azért is mert nagyon torkos vagyok. :))

  3. Engem a has körüli hízás eltüntetése, vagy az úszógumi kezelése érdekelne!

  4. Köszönöm a jó tanácsot! Én jógázok és sétálok amikor csak tehetem.Igyekszem kevesebbet enni,mint aktív koromban.

Hozzászólás a(z) Németh Mária bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük