Tippek a változókori hízás ellen! Így készülj fel időben

Azt már bizonyosan Te is tudod vagy hallottál róla, netán éppen aktuálisan benne vagy, hogy a változókor, mint olyan számos nő számára jelent kihívást.

Ettől az időszaktól a hölgyek rendszerint már előre félnek, hiszen rengeteg teória és tévhit kering példának okán a változókori hízás körül. A helyzet az, hogy a változókori hízás nem kacsa, sajnos valóban előfordulhat, a megváltozott hormonháztartás végett.

Ám a jó hír az, hogy egy kis odafigyeléssel elkerülhető a nem kívánt súlygyarapodás. Hogy miként? Tarts velem és megmutatom!
 

Először is tudjuk meg mi történik a testben!

Ahhoz, hogy aktívan tudj fellépni a plusz kilók ellen, tisztában kell lenned azzal, hogy milyen folyamatok is mennek végbe a testedben. Ilyenkor a hormonváltozás hatására az ösztrogén nevű hormon szintje jelentősen csökken, ráadásul a kor előrehaladtával az anyagcsere folyamatok is lassulnak.

Ez effektíve azt jelenti, hogy sokkal kevesebb kalóriát égetsz majd el alapszinten is, erre pedig extrában rájön a mozgásszegény életmód. A változókorban rendszerint hastájékon híznak a hölgyek és ez is zavarja őket a leginkább, hiszen látható helyen mennek végbe a változások.

Ilyenkor akár már 1-2 plusz kiló is látványos lehet, ami rombolhatja az amúgy is a változókor miatt gyengülő önbizalmat. Azonban, ha egy kicsit odafigyelsz, akkor nem kell attól tartanod, hogy felszaladnak rád a plusz kilók, ehhez azonban nem árt tisztában lenni néhány alapvető fontosságú dologgal.
 

 

Erre figyelj!

Fontos tudnod, hogy a változókor idején a napi energiaszükségleted mintegy 200-250 kalóriával csökken, ami nagyjából egy zsemle vagy egy szelet kenyér, vagy egy banán energiatartalmával ér fel. Persze most joggal merül fel benned a kérdés, hogy akkor valóban csak ennyi lenne?

Egyél 200 kalóriával kevesebbet és minden megoldódik? Azért persze a képlet nem ilyen egyszerű, de fontos, hogy ezzel a ténnyel is tisztában legyél. A mennyiség csökkentése mellett azonban arra is lényeges odafigyelned, hogy milyen ételek mellett teszed majd le a voksod a jövőben.

Ha eddig is egészségesen étkeztél, odafigyeltél, hogy milyen tápanyagokkal leped meg a tested, akkor igazából neked nincs miért aggódnod, ám, ha úgy véled egy kis reformálásra van szükséged, akkor bátran olvass tovább!
 

Kiegyensúlyozott és változatos étrend az egész alfája és omegája

Nyilván most mondhatod azt, hogy ez amúgy is így van. Igen, amúgy is így van, ám a változókorban kiemelt jelentőséggel is bír, hogy olyan ételeket juttass a szervezetedbe, amik jót is tesznek annak. Ha eddig nem tetted volna meg, akkor igyekezz kevesebb fehérlisztet fogyasztani, helyette válaszd inkább a teljes kiőrlésű fogásokat, az étrendedbe pedig iktasd be a zabféléket.

Ez utóbbi ráadásul nem csak hogy ezerféle módon elkészíthető, de remek rostforrás is. Ezenkívül nagyon fontos, hogy egyél több zöldséget és gyümölcsöt, ezek ugyanis magas vitamin ás ásványi anyag tartalmuknál fogva hozzájárulnak az egészséged megőrzéséhez, arról pedig már nem is beszélve, hogy rosttartalmuk miatt hamarabb fogod magad jól lakottnak érezni.
 

Mi kellhet még?

Fontos, hogy ne feledkezz meg a tejtermékek fogyasztásáról sem, hiszen magas kalcium tartalmuknál fogva és persze a megfelelő D-vitamin bevitellel kombinálva, no meg némi mozgást beiktatva ezek együttes erővel segíthetnek megelőzni a csontritkulás kialakulásának kockázattát.

Ami a nők esetében globális probléma, a nők mintegy 80 százalékát érinti a változókor idején. Ezenfelül heti egy-két alkalommal próbáld meg az étkezéseidbe beiktatni a halat, lehetőség szerint a tengerit, ugyanis ez nem csupán azért nagyszerű fogás, mert magas a fehérjetartalma, hanem azért is, mert kiváló D-vitaminforrás.
 

A só minimalizálása

Lényeges, hogy a változókor idején odafigyelj a só bevitelének mennyiségére is. Ilyenkor ugyanis a szervezet víztározó képessége még inkább megnő, ám a só minimalizálására amúgy is érdemes odafigyelni.
 

Inni és mozogni

Ami pedig a legfontosabb, hogy ebben az időszakban fogyassz rengeteg folyadékot – persze amúgy is, de a változókor idején ez szintén kiemelt jelentőséggel bír – napi 2-3 liter víz, ami az ideális, ha pedig mellette mozogsz is, akkor ez akár több is lehet. Mert fontos, hogy némi mozgást is beiktass az életedbe, ezzel ugyanis nem csupán a kalóriákat égeted majd, de javul a szív és érrendszeri működésed is, ráadásul kisebb eséllyel alakul majd ki a csontritkulás is.
 
Neked erről mi a véleményed? Előtte állsz, vagy már javában benne vagy a változó korban?
 

Üdvözlettel, Katona Zoltán

személyi edző és táplálkozási szakértő

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (68 szavazat, átlag: 4,62 a 5-ből)
Loading...

Megosztom
Share on Facebook
Facebook
0

4 hozzászólás ehhez: “Tippek a változókori hízás ellen! Így készülj fel időben

  1. Én úgy érzem, étkezésem megközelítőleg elfogadható. Otthon kertészkedek,még is úgy két éve óta vagy 8 kg -ot felszedtem, és nem akar belöle lemenni egy kiló sem. 57 éves vagyok, valamilyen mozgástippet szeretnék.

  2. Kedves Zoltán !
    65 éves vagyok. Mindig nagy gondot jelentett a testsúlyom. Azóta amióta veletek a súlyfosztó tea vásárlása kapcsán kapcsolatba kerültem veletek először érzem azt, hogy nem a lehúzás hanem az önzetlen segítés vezérel benneteket. Azt mindenkinek tudomásul kell venni a munkát és a termékeket meg kell fizetni. Olvastam róla,hogy az általunk a súlyfelesleget okozó többlet fogyasztás mennyibe kerül, milliókról szól számla. Az általatok forgalmazot és ajánlott termékeket használom. Mellettte heti két alkalommal személyi edzésre is járok és házkörül tevékenykedem. Eredmény is van, nem az igazi, ezt saját magam lazaságának tulajdonítom. Részetekről a legnagyobb segítséget az őszinte beszéd, bátorítás,meggyőző stílus jelenti. Általatok eljutottam addig, hogy cukor, üdítők, alkohol, fehér liszt …stb szinte teljesn eltüntek az étrendemből. Igazán az jelentene nagysegítséget, ha az ételadagok “gyakorlatis mennyiségéről többet mondanátok.(hány csésze marék, tányér darab, vagyis gyakorlatis mértékegxségben) Azt hiszem jó utra tereltetek, csak rajtam múlik a siker. Köszönöm a segítséget!

  3. Köszönöm a jó tanácsokat! Sajnos én is egy jó pár éve benne vagyok. És nagyon nehéz! És oda figyelek hogy mikor mit eszek iszom.további szép napot mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük