Tények és tévhitek a fogyasztó vízívásról

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a testsúlycsökkentés és az ideális testsúlyod megtartása szempontjából mennyire fontos a vízfogyasztás, hiszen javítja az anyagcsere folyamatokat, ezáltal a kilók is sokkal hatékonyabban fognak majd leolvadni rólad.

 

Azonban a vízivás kapcsán számos mítosz és legenda él a fejekben, amit nem árt rendbe tenni: ezúttal 4 olyan tévhitet hoztam el neked, melyek bár széles körben elterjedtek, valóságalapjuk kevés van.

 

Napi 8 pohár víz

Hányszor, de hányszor hallhattad, hogy napi 8 pohár vízre van szüksége a szervezetednek, azonban a helyzet az, hogy ennek helytállósága igencsak megkérdőjelezhető. A napi folyadékszükséglet ugyanis egyénenként eltérő lehet, hiszen függ a kortól, fizikai teljesítménytől, a táplálkozástól, a testsúlytól és persze a szervezet kémhatásától is.

A táplálkozástudomány mai álláspontja alapján egy átlagos felnőtt embere napi folyadékszükséglete 1,5-2 liter, ám nyári forróságban vagy intenzívebb testmozgás esetén ezt a mennyiséget mindenképpen növelned kell.

 

Csak akkor igyál, amikor már szomjas vagy

Ez talán a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a vízivás kapcsán, ugyanis ha már kínzó szomjúságot érzel, akkor az annak a jele, hogy a szervezeted már túl sok vizet veszített és gyakorlatilag a kiszáradás fenyegeti.

A vízhiány pedig mind testi mind pedig lelki szinten komoly problémákat okozhat, éppen emiatt a víz szerepe kulcsfontosságú ahhoz, hogy a szervezed, egészségesen tudjon működni. Fontos, hogy a napi folyadékszükségleted arányaira is odafigyelj, melynek egy részét érdemes vízzel, míg másik felét táplálékokkal (pl.: sok levessel) juttatnod a szervezetedbe.

 

Ha mozogsz, nagyon sokat kell innod

Bár sportolás közben fontos, hogy ügylej a hidratálára, mégsem szabad túlzásba esned. Persze az izzadással járó folyadékot pótolni kell, de sokan ilyenkor túlzásokba esnek és akár az ún. Vízmérgezés is kialakulhat.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szervezet nátrium szintje nagyon alacsonyra csökken, az akut vízmérgezés pedig rendkívül súlyos tüneteket produkálhat és akár halállal is végződhet. Ha nagyobb intenzitással edzel, természetesen ügyelj a folyadék mennyiségére, de akár fogyaszthatsz speciális sportitalokat is, amelyek hozzájárulnak a szervezeted egészséges hidratációjához.

 

Evés közben nem szabad inni

Hosszú éveken keresztül azt lehetett úton, út félen hallani, hogy étkezés közben tilos inni. Azonban bizonyos kutatások szerint az étkezés közbeni vízfogyasztásnak igenis pozitív egészségügyi hatásai vannak. Ugyanis a víz a tápanyagok fontos szállító illetve oldóanyaga, ezáltal telíti a sejtrendszert és megkönnyíti az emésztést is. Gondolja csak bele, hogy a leves is vízből van.

Üdvözlettel, Katona Zoli

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (146 szavazat, átlag: 4,84 a 5-ből)
Loading...

Neked milyen a folyadékfogyasztási szokásod?

Megosztom
Share on Facebook
Facebook
0